Dedicated Since 1992


A kezdetek
A Hadászi Kft. 1992-ben családi vállalkozásként indult.
Az első termék a napraforgó mag pirítása és csomagolása volt. Folyamatosan növekedve egyre bővült a cég termék skálája, megjelentek a rizsek, majd a különböző mezőgazdasági termékek: kukoricadara, kukoricakása, köles, hajdina, bulgur. Később bevezetésre kerültek a babok, lencsék majd a sók is.



2018 után
Büszkék vagyunk
A cég és a telephely is Debrecenben található.
2018-ban a működő HACCP rendszer kibővítésre került az IFS rendszer bevezetésével. A cég sikeresen megszerezte a nemzetközi IFS élelmiszerbiztonsági minősítést, majd 2019-ben sikeresen meg is újította.
A folyamatos növekedésnek köszönhetően termékeink lassan az egész országban megtalálhatóak. A komoly elvárásoknak való megfelelés által pedig termékeink bekerültek a legnagyobb multinacionális vállalatok polcaira is, mint például a METRO és a LIDL.
A kezdeti székhelyt és telephelyet kinőve gyárunk folyamatos bővítéseken megy keresztül, minden évben új dolgokkal fejlesztve a gyártást (új gépsorok, új csarnokok, napkollektorok felhelyezése, új csomagolás fejlesztése …)
Növekedésünknek köszönhetően már nem csak saját termékeinket gyártjuk, hanem vállaljuk más cégek termékeinek bércsomagolásátis.
Ami fontos nekünk
Fontos számunkra a minőségi alapanyag, ezért folyamatosan figyelve a piacot keressük a legjobb beszállítókat és csak elismert cégektől vásároljuk termékeiket, legtöbb esetben közvetlenül a termelőtől.
Amin dolgozunk
Fontos számunkra a minőségi alapanyag, ezért folyamatosan figyelve a piacot keressük a legjobb beszállítókat és csak elismert cégektől vásároljuk termékeiket, legtöbb esetben közvetlenül a termelőtől.
A legjobb kvalitású termékek!

